DF Informatikai Intézet weblapja

PDF
Nyomtatás
E-mail
2009. március 10. kedd, 09:26

Az egyik legnagyobb munkám, a Dunaújvárosi Főiskola Informatikai Intézetének önálló portáljának elindítása volt. Ennél a projektnél, aktív résztvevője voltam a hardver pályázati anyagának elkészítésében, majd a későbbi beszerzésben is. Továbbá a webszerver intézményi hálózatba való migrációját, a szerver telepítését és konfigurálását is egyik kollégámmal végeztük.

A portál rendszer kialakítása, mind megjelenésben és tartalmi feltöltésben az én feladatom volt. A design képi elemeinek elkészítése és az egységes stíluslap (CSS) megvalósítása is az én feladatom volt. Ennek a portálnak a webmestere voltam, amíg az intézménynél dolgoztam. Ezidő alatt a feladatom az aktualitások elhelyezése a portál rendszerében illetve egy design frissítés megvalósítása volt.